Létrehozták az úgynevezett „cycle rickshaw”-t vagyis tricikli riksát vagy más néven pedicab, mely ugyanazokkal az alapokkal rendelkezik, azonban két kereke van hátul, egy elől, innen a tricikli elnevezés, hátul 1 vagy két utas helyezkedik el, elől pedig a vezető aki pedállal hajtja a járművet. A gyorsabb közlekedés érdekében a riksákba építettek egy elektromos motort amely könnyebbséget ad a riksát hajtónak és így a gyorsabb utazási élményt is biztosította a rajta helyet foglaló utasoknak. Az elektromos riksa hamar eljutott Dél-Afrikába, Észak- és Dél Amerikába is. A 20-ik század elején eljut Ausztráliba, Bangladesbe, Fülöp-szigetekre és Lengyelországba. Lengyelország után folyamatosan megjelent Európa más országában is például első között Hollandiában, Olaszországban, Egyesült Királyságban. (Tehát egyre több országban közkedvelt lett ez a kis környezetbarát jármű) A riksákat ezután folyamatosan modernizálták és továbbfejlesztik a világban a mai napig, azóta létrehozták az úgynevezett auto riksákat, mely a cycle riksa motorizált változata. A riksák működésére felfigyelnek az úgynevezett zöld mozgalmak is, hiszen a 20. század végén már egyre nagyobb gondot okoz a
globális felmelegedés problémaköre, melynek egyik oka az üzemanyagok elégetése. Mivel a közlekedés gyors fejlődésével egyre több autó, vonat,repülő, hajó jelent meg amelyek folyamatosan szennyezőanyagokat termelnek. A riksa azonban nem bocsát ki semmilyen káros anyagot, az első környezettudatos, úgynevezett ökobarát közlekedési eszköz.
( Ha több ezer kilométer mégtételére nem is , viszont belvárosi közlekedésre és városnézésre nagyszerűen alkalmazható jármű vált belőle. Ami amellett ,hogy nem szennyezi kis bolygónkat felejthetetlen élményt nyújt az utasok számára).A riksák megjelennek a 21. század művészeti alkotásaiban, mint például dokumentumfilmekben, fotókon, kiállításokon. A riksa egy környezetbarát közlekedési eszköz és emellett figyelemfelkeltő tulajdonsága miatt kedvelt reklámhordozó és hirdetőfelület, hiszen folyamatosan megtalálható a folyton nyüzsgő belváros forgatagában. A 21. század elején megjelenik Magyarországon is és azóta a mai napig fénykorát éli a riksa turizmus, hiszen a turisták egyik legkedveltebb közlekedési eszköze.


<<    >>
Budapest
       89 Ft./perc/fő

riksa taxi rendelés
riksa rendelés

+3670 771 9775